2011. február 26., szombat

Elemzés

Mekkorát csodálkoztam a múlt héten, mikor egyik este bekapcsoltam a tévét! Üvöltöző iszlámosok rohangásztak fel-alá valami tankok között, a háttérben füstoszlopok. Jémár, mondtam magamnak.
Hova verik magukat ezek a surmók, maguk értik ezt? Nyilván nem, majd pont maguk értenék, hehe.
Na mindegy, rászántam egy kis időt, hogy ne legyünk sötétségben.
Először is mindenki üsse be a keresőbe az alábbi szavakat: exegézis, Korán (nagy kával, ez fontos!) saría, umma, handzsár.
Megvan?
Látjuk akkor most már, hogy a Korán nem a Biblia. Az arabok nem európaiak, a kalifa nem király, a handzsár nem húsklopfoló.
Ezek egyszerűen mások. Az arcuk is.
Sopolya Géza egyszer megírta a naplójában, mennyire elképedt Alsószomoládon jártában, amikor szembesült azzal, hogy disznóvágáskor sívítozik az ártány.
Miért? tette fel magának a kérdést Sopolya Géza 1824-ben. A disznó nem ember. Mi vesztenivalója van egy disznónak? Miért vagyunk a világban? Feltétlenül olvassák el Sopolya Géza naplóját!
Elkalandoztam, elnézést, vissza a fősodorba.
Az arabok primitív népek, akiknek fingjuk nincs a felvilágosodásról (ami mellesleg a fertő volt maga, mint egy korábbi írásomban kifejtettem).
Az araboknak az a baja, hogy megöregedtek a vezetőik. Egyszerűen már nem áll fel a farkuk. Hiába próbálkozik Kadhafi az idétlen női gárdájával, ez a LÉNYEGEN már nem változtat, hehe.
Nem demokrácia kell ezeknek, hanem egy fiatal bika, aki nyílt színen arab szüzeket hág meg (legyenek azok lányok vagy fiúk, nekik mindegy).
Ezzel nem is lenne baj. A baj az, és most nagyon figyeljenek, mert olyat mondok, amit eddig még senki nem mondott, nem tudott, valami egészen meglepőt: menekültek lesznek!
Ezek a büdösek ide fognak jönni mihozzánk, és fel fognak robbantani bennünket!
Az a pöcs Bob Geldof meg segélykoncerteket szervez nekik, hogy rohadna meg.
Három igazán komoly veszélyforrás van ma a világban: a haladás, a nők munkába állása, és Bob Geldof.
Én szóltam.

23 megjegyzés:

Alfőmérnök írta...

Remek írás, gratulálok!

Szinte szó szerint ezt mondta a múlt héten a Tibornyában Józsi bácsi is.

Höndör B. Margit írta...

A Tivornya kávéházra gondol?
Józsi mostanában odajár? Ott csak a kapuccsínó jó, a sörük ócska.

Alfőmérnök írta...

Még jó, hogy odajár, ő a tulaj.

Alfőmérnök írta...

Ja, és erről az egész dologról eszembe jut egy vers:

"Fülek hallják fenn a toronyban

Fülek hallják fenn a toronyban,
Hogy az ajtón kezek dübögnek,
Szemek látják a házoromról,
Hogy kezek a záron matatnak.
Elhúzzam-e hát a reteszt most,
Vagy halálomig itt maradjak
- Idegen szemnek láthatatlan -
Fehér házamnak börtönében?
Kezek, mit hoztok: mérget vagy borágat?

Túl, túl e szigeten, amelyet
A hús vékony vize határol
És a messzire nyúló csont part:
A szárazföld van - hang nem éri,
Sem gőgös dombjai az emlék.
S nem zavarja meg röpülő hal,
Sem madár e sziget nyugalmát.

Fülek a szigeten hallgatják,
Hogy tűzként lobog el a szellő,
Szemek a szigeten látják, hogy
Az öblön túl ring egy hajóraj.
Fussak le gyorsan a hajókhoz,
Hajamban a sziszegő széllel,
Vagy halálomig itt maradjak,
Egy tengerészt sem üdvözölve?
Hajók, mit hoztok: mérget vagy borágat?

Kinn az ajtón kezek dübögnek,
Az öblön túl ring egy hajóraj,
Eső hull palákra, homokra.
Nyissak ajtót az idegennek,
És a tengerészt üdvözöljem?
Vagy halálomig itt maradjak?

Idegen kezek s hajók rakománya:
Mit hoztok - mérget vagy borágat?"

ü
Alfőmérnök

Alfőmérnök írta...

Alfőmérnök
2011. február 26. 2:50
"Erről az egész dologról" = "erről az egészről"

ü
Alfőmérnök

Höndör B. Margit írta...

:)
Csak szerelmes verseket, ill. alanyi költőket olvasok!

"Mik elmulnak, meg is csúnyulnak,
Még a bánat sem szép, ha elmult
S én régen utálom a multat.

Fölemeltem az én szivemet
S hirdetem a siránkozóknak:
Boldog az, ki vidáman temet. "

ü
Höndör B Margit

Höndör B. Margit írta...

Átállítottam a megjegyzés-beállításokat, alapjáraton regisztrációhoz köti a blogger, ezt nem is tudtam, csak feltűnt, hogy olyan idétlen az egész valahogy:)
Szóval felugróablakos, bárkikommentelős lett. Most megyek a többi blogba..:I

tölgy írta...

Manyika,

fájdalom nem értünk egyet.
Az arabok talán jó arcok. De nem kell nekik demokrácia. Szerintem másoknak sem.

Höndör B. Margit írta...

Ez elég gyakran elő szokott fordulni, tölgy.

Szóval maga kalifátust akar, arab szüzekkel.
Miért nem lepődtem meg?

Höndör B. Margit írta...

Érdekes az időbeállítás ezen a blogon.

eN írta...

Nahát Margit ez ütős vissztérés lett. Ha ért hogy mondom :)

Alfőmérnök írta...

Az is jópofa, mikor egy poszt szerzője nem reagál szinte semmit a poszthoz kapcsolódó, számos kérdést feszegető kommentekre, kritikákra, aztán egyszer csak odabök egy ilyen lírai monológot: :)
"A homoki bor az valami más. Nincs benne sem a mészkövet valaha szülő tenger súlyos, konok dölyfe, mint a vörösborokban, sem a halott vulkánok tüze, mint a fehérekben. Sima képű, mosolygós, barátságos, nem kér és nem ad sokat, a lassan elcsendesülő nyáresti beszélgetések itala. Értő kézzel ritkítva, szeretettel kezelve csendes, kedves semmiség, olyan amelyik igazán széppé és mulandóvá teszi a pillanatot."
http://mandiner.blog.hu/2011/02/25/humanitarius_katasztrofa_a_koran_nepe/fullcommentlist/1#c12743348

bz249 írta...

Most hogy itten kitobzodtak magukat elmondom a frankot. Nem a spanyol allamferfit, hanem az igazsagot.

Itt jegyeznem meg, hogy maguk ezeket nem ertik. Ott elnek maguk ezek kozott a koszos civilizalatlan nepek kozott? Maguknal is 50 fok van arnyekban meg egymilliard legy a konyhaban?

Akkor honnan tudhatnak, hogy milyen lehet arabnak lenni? Meg kulonben is ha lattak volna arab not, akkor tudnak, hogy miert takarjak el magukat. Persze itt fel lehetne vetni, hogy az arab ferfiak miert nem bujnak ugyanolyan lepedobe. Nade ki az a hulye, aki ronda arab fickokat nezeget, vagyis az esztetikai sokk konnyeden elkerulheto.

N írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
eN írta...

Na idefigyeljen, nem kell ahhoz ott élni hogy legyen fogalmunk róla mi is folyik ott. Sőt, magának is lenne, ha még emlékezne milyen is volt a keleti blokkban élni '90 előtt. Tegyen rá egy kis vallási fanatizmust és már meg is van. Nekik annyiban volt szerencséjük(?), hogy az olajuk/földrajzi helyzetük miatt tovább húzták a rezsimjeik, de mint látja oda is begyűrűzött minden. Aztán nézze meg mi lett itt, és akkor majd sejtheti hogy meddig fog a demokrácia tartani ott, ahol sose volt ilyen, és ugyanazt látják belőle mint az itteniek '90 előtt Bécsben, hogy van mindenféle az üzletekben és lehet utazni. Aztán hamar kiderült, hogy az árubőség mellé pénz is kell, másképp megette a fene az egészet, és úgy általában mindenhez az kell, és miből lenne nekik, amikor a nyugati államok is húzzák a gatyamadzagot?
Ne legyen naiv.

Höndör B. Margit írta...

Én nemtom, maga valahogy olyan ideges, en.
A maga helyében én odafigyelnék arra, amit bézé mond, mert bézé tapasztalt, még nálam is tapasztaltabb, pedig én is már háromszor voltam arab országban, így hirtelen nem is tudom, melyikben, mert annyira egyformák, ugye. Bézé meg már 10 éve ott próbál érvényesülni valami szerszámgépgyártósorral, most képzelje el, hát igenis tudja, hogy ott legyek vannak, egy csomó más bogárral együtt, és abban is igaza van, hogy kurva meleg szokott lenni, ezt akár bíróságon is tanúsítom, ha kell!
A Viktort pedig a maga helyében nem szidnám ilyen feltűnően, a falnak is füle van, aki azt mondja, hogy nincs nálunk demokrácia, az hazudik, aki hazudik, az lop is.

Lavrentiy Pavlovich Beria (deceased) írta...

Bz elvtárs, természetesen önnek van igaza, a lé határozza meg a tudatot. Muszlim barátaink (bár amióta Oroszország Anyácska területén robbantgatnak az imperialisták helyett már nem is azok) a szabadságot a hajukra kenhetik, ha nincs mit enniük.

eN írta...

Ha vegre nyar lesz kiprobalom milyen arabnak lenni. Kikapcsolom a legkondit, kinyitom az ablakot hogy jojjenek be a legyek es lefuggonyozom az asszonyt. Ez eleg vagy kell vennem egy tevet is?

bz249 írta...

Nezze eN az van, hogy ezek az alakok koszosak, budosek, vizipipaznak es kecsket tartanak. El tudja kepzelni, hogy egy civilizalt ember kecsket tartson? A kecske koztudottan buta mint a fold, nem erdeklodik a magasirodalom utan, valamint mindenfele eloskodok elnek a szorukben. Ezt barmelyik fontosabb szakirodalomban megtalalhatja. Az ertelemszeru kovetkeztetes, hogy aki kecsket tart az kiirta magat a komolyan veheto emberek korebol.

Aki meg nem komolyan veheto ember, azzal nem kell foglalkozni. Nem szamit, ezek az arabok most lovoldoznek, aztan majd megunjak es hazamennek.

(Mgj.: ha mostan tenyleges melysegeben szeretnenk foglalkozni az uggyel, akkor persze el lehetne filozni, hogy vajon a 9100 PPS/fo GDP-ju (mely dinamikusan novekszik), az europai meditarran orszagokat meghalado versenykepessegu, szolgaltatas alapu gazdasagot uzemelteto ketgyermekes csaladmodellt koveto, berber eredetu tuneziai nepesseg esetleg tenyleg demokraciat akarhat, mig a melyarab, hatgyerekes es a kicsiny olajkincsen jelenleg 2500 PPS/fo GDP-t (mikozben a lakossag novekedeset eppen kepes lekovetni a gazdasagi novekedes) produkalo jemeniek meg miert nem... es hogy ugy altalaban errol a ket orszagrol altalanos velemenyt megfogalmazni kb. olyan, mintha kis hazankat es Uzbegisztant kozos nevezore hoznank azon az alapon, hogy mindketto ex-kommunista.

De tudtommal ez a blog nem errol szol...)

Civilizált Kecskék írta...

Legújabb divat bz-nek szeretettel:
tavaszi
őszi
karácsonyi
indiai

bz249 írta...

Azert valahol zsenialis, ahogy aristo mester megprobalja vedendo konzervativ hagyomanynak beallitani a zart terben valo lancdohanyzast. :)

Lavrentiy Pavlovich Beria (deceased) írta...

Nyöhehe, a TT olcsóbb, egyszerűbb és kevésbé fájdalmas módja az öngyiloknak.

Névtelen írta...

Ezen blogbejegyzés a szűk látókörűség ékes példája.